Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Még igényelhető!

Még igényelhető!

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Márciusban írták ki, de még pályázható a Nemzeti
Energiatakarékossági Program, vagyis a NET. A tavalyi igen népszerű, tíz nap
alatt kimerített pályázati keret idén 1 milliárd forinttal több, a támogatás
mértéke azonban a felére csökkent. Támogatásra a lakosság, lakásszövetkezetek
és a társasházak pályázhatnak.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium idén is meghirdette
a Nemzeti Energiatakarékossági Programot, amelynek keretében a lakosság a régi
nyílászárók cseréjére, utólagos hőszigetelésre, melegvíz- és
fűtéskorszerűsítésre pályázhat. Az előző években nagy érdeklődés kísérte a NET
programot, ám a szűkösebb pályázati keret miatt sok pályázatot elutasítottak.
Idén egymilliárddal nagyobb forrásból, 2,6 milliárd forintból, de kisebb
összegeket lehet igénybe venni – tudtuk meg Prieszolné Csomsztek Máriától, az  Energiaközpont
Kht. programigazgatójától.

 

A programigazgató szerint a megváltozott pályázati
feltételek hatására csökkent az érdeklődés a NET iránt. Míg tavaly csak az első
hónapban 3600-an, addig idén márciustól júliusig mindössze 4300 pályáztak.
Prieszolné Csomsztek Mária hozzátette: a beérkezett pályázatok 75 %-a formailag
megfelelt.

 

Pályázni az idei keret kimerüléséig – tehát folyamatosan –
lehet, az Energiaközpont Kht. számításai szerint akár év végéig is. A
programigazgató elmondta: az első körben beérkezett pályázatok feldolgozása
folyamatban van, a döntésekről pedig a www.energiakozpont.hu
oldalon tájékozódhatnak.

Molnár Kata


Tovább az archívumra