A 100 %-ban magántőkés beruházásban épült park legfőbb
vonzereje a fedett gokartpálya, ahol a legnagyobb biztonság mellett
száguldozhatnak ezentúl a sebesség szerelmesei.
Szerencsére egyre több vállalkozó gondolkodik úgy, hogy
szeretne városa, térsége hasznára lenni – hangsúlyozta Hiesz György az új
gokartpálya megnyitóján. A polgármester örömmel nyugtázhatta, ismét egy olyan
objektummal gyarapodott a város, mely turistákat csalogat majd a Mátraaljára.
„Öröm nézni, ahogy a felnőttekből gyerekek lesznek” – ezt
már Bálint Benedek, az új gokartpálya tulajdonosa jegyezte meg, s erről a papi
áldás majd a szalagok átvágása után a vendégek is meggyőződhettek. Hiesz György
polgármester és Végh Attila alpolgármester elsőként próbálhatták ki a
kisautókat.
A pálya nemcsak biztonságos, de zajszigetelt is, így a
környezetét nem zavarja. A gyümölcsöskertek között megépült csarnok mellet
pedig valódi családi pihenőhelyet alakítottak ki a vendégek számára.
Borbándi Erik