Immár 3. alkalommal tartották meg a Matematikai Mulatságok Táborát a Mátrafüredi Vadas Jenő Erdészeti Szakközépiskolában. Az idei táborban 80 diák vett részt. A program sok éves hagyomány folytatása. 1992-ben indult útjára Matematika Tanárok Nyári Egyeteme néven.A tábor célja, hogy a tehetséges gyerekek – akiknek a többsége a normál iskolai képzésben vesz részt – találkozzanak saját korosztályukból szellemi partnerekkel és kiemelkedően színvonalas szakmai oktatásban részesüljenek. A táborra olyan gyerekek kaptak meghívást, akik már több országos megmérettetésen részt vettek. A diákokat országosan elismert tanárok tanították napi 90 perces program keretében. A tábor minden gyerek számára ingyenes volt. A tábor másik fő profilja a tehetséggondozás volt. Az ott szerzett tapasztalatok komoly hatást gyakorolhatnak a felfedeztető matematikaoktatás fejlődésére és fejlesztésére.
Szerkesztő: Fekete Gábor