Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Miután a múlt hét csütörtökén a későbbi folytatásra szavaztak, így ma folytatódott a gyöngyösi képviselőtestület ülése

Miután a múlt hét csütörtökén a későbbi folytatásra szavaztak, így ma folytatódott a gyöngyösi képviselőtestület ülése

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A képviselők zárt üléssel
kezdték mai munkájukat, amelyben többek között a kórház kht-vel, a Sportfolio
Kft-vel, és az Ecolnet-szerződésekkel is foglalkoztak.

A Bugát Pál Kórház Kht. január elsejei kezdettel
végelszámolásra kerül, a végelszámolás felelőse Fekete Iván, az önkormányzat
könyvvizsgálója lesz. Visszavonják a kiemelt közhasznúságot, elfogadásra került
a végelszámolási terv – a végelszámolás a tervek szerint a jövő év tavaszára
fejeződhet be.

 

Megalakult a mai nappal a sportlétesítményeket üzemeltető
Sportfolio Kft. Elfogadásra került az alapító okirat, a cég vezetője Juhász
Péter, az ügyvezető igazgató Tóth Szabolcs lett. A jövőben ez a nonprofit cég
üzemelteti többek között az új sportcsarnokot, a városi strandot, és a
szabadtéri sportpályákat.

 

Az igen leromlott állapotú Széchenyi utca 1. számú, korábban
az ÁNTSZ-nek is helyet adó épület felújítását is támogatják a képviselők. Az
épület állaga esetenként a bontást is megköveteli, a testület feltételekkel ezt
is támogatja.

 

Az eddig meg nem valósult
Ecolnet-hulladékkonvertáló-projekttel kapcsolatban minden érvényes szerződés
felbontásáról döntött a grémium, a korábban térítésmentesen a cég birtokába
került kiegészítő önkormányzati terület visszaszerzésére pedig kezdeményezik a
megfelelő jogi lépéseket.

 

Már a nyílt ülésen fogadták el Gyöngyös város városfejlesztési
és integrált városfejlesztési stratégiáit – mindkét fejlesztési koncepció a
Nemzeti Fejlesztési Terv második üteméhez kapcsolódó pályázatokhoz szükséges.

 

Faragó Zoltán


Az Aktuális napi hírei (2007-10-25 )

Tovább az archívumra