Heves

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az elmúlt négy évet értékelték a munkahelyteremtés és a fejlesztésre kapott támogatások szempontjából Hevesen. Kontra Gyula polgármester elmondta: a foglalkoztatásért nem kizárólag az önkormányzatok felelősek, de a munkahelyteremtő vállalkozások segítése a településvezetés feladata.

Az elmúlt 16 évben jelentős fejlődésen ment keresztül Heves megye, az utolsó négy esztendő pedig különösen kiemelkedő volt, ami nagyrészt az uniós csatlakozásnak, és ennek következtében az uniós pénzeknek köszönhető. 2002 óta 54 milliárd forint fejlesztési pénz érkezett a megyébe – mondta el Sós Tamás Hevesen. A megyei közgyűlés elnöke hozzátette, hogy az elmaradottabb északi és déli területeken a felzárkóztatásban értek el jó eredményeket. Hevesen például 350 új munkahely létesült az elmúlt kormányzati ciklusban. A városban 1994-ig 40%-os volt a munkanélküliek aránya, ez az adat ma 10,71%. Kontra Gyula polgármester kifejtette: tévhit, hogy kizárólag az önkormányzat felelős a foglalkoztatásért. A település vezetésének fő feladata az infrastruktúra megteremtése azok számára, akik munkahelyeket teremtenek. A polgármester hozzátette, ha az önkormányzat pályázik közművesítésre, akkor az ehhez nyújtható támogatás akár a szükséges összeg 90%-át is elérheti, ha azonban a vállalkozó próbál közművesíteni, akkor csak a bekerülési költség 40%-át kaphatja meg. A megyében jelenleg is folyamatban vannak munkahelyteremtő beruházások, többek között Erdőtelken, Erken és Pélyen lesz szükség új alkalmazottakra a jövőben.


Az Aktuális napi hírei (2006-09-14 )

Tovább az archívumra