Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Borbála-napi emlékünnepséget tartottak a Mátrai Erőmű Zrt. bükkábrányi bányájában

Borbála-napi emlékünnepséget tartottak a Mátrai Erőmű Zrt. bükkábrányi bányájában

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az eseményen kitüntették a cég közel 50 dolgozóját, és megkoszorúzták a bányász hősök emlékművét is.Az ünnepség kezdetén Mata Tibor bükkábrányi bányaigazgató emlékezett meg a bányászok védőszentjéről, Szent Borbáláról.

A Mátrai Erőmű Zrt. vezetői és a leányvállalatok és a szakszervezetek
képviselői a hagyományokhoz hűen megkoszorúzták a bányász hősök
emléktábláját. Ezután Valaska József igazgatósági elnök a Mátrai
Erőműért emlékérmet adott át Magyar Istvánnak és Szomor Lászlónak.
Elnöki dicsérő oklevelet kapott 18 dolgozó, egyéb okleveleket további
35 munkatárs, köztük Bóna Róbert visontai bányaigazgató.
Valaska József ünnepi beszédében ismertette a vállalat éves eredményeit
és jövőképét. Mint mondta: az erőmű dolgozói a jövőben is nyugodtan
hajthatják álomra fejüket, hiszen biztos munkahelyre számíthatnak – a
közelgő januári árampiac-nyitás azonban erős versenyre fogja
kényszeríteni a visontai erőművet is.
Valaska József hozzátette: a cég egyszerre fejleszt lignites, gázos és
biomassza-irányokba, továbbá épül a világ legnagyobb kotrógépe is,
amely épp Bükkábrányban fog munkába állni. Mindezek a lehetőségek
szerinte hosszú évtizedekre szavatolják a Mátrai Erőmű élvonalbéli
pozícióját.
Faragó Zoltán


Tovább az archívumra