A rendezvénynek idén is a Polgármesteri Hivatal adott helyet, ott fogadták a régi és az új véradókat.
A szokásos fokozott érdeklődés mellett tartották meg Abasáron az év
első véradó napját. Hasonló rendezvényeket csaknem 3 évtizede rendeznek
a településen.
Vért csak vérrel lehet pótolni, tehát fontos, hogy minél többen
vegyenek részt ezeken a rendezvényeken. Abasáron plakátokkal,
meghívókkal, interneten és személyes megkereséssel is próbálták elérni
a segítő szándékú lakosokat.
A szervező munka úgy tűnik, sikerrel járt, hiszen már a következő generáció is érdeklődik a véradó mozgalom iránt.
Az abasári véradó napon idén 80-an adtak vért, közülük 3 első
véradó volt. Õket és a többi jelentkezőt a július 12-ei rendezvényen
ismét várja a helyi Vöröskereszt.
Endrész Beáta