A 900 millió forintos beruházás befejezésével kapcsolatban Szilágyi Attila a Városüzemeltetés igazgatója óvatosan fogalmozott.Most eddig tart a gyöngyösi nyugati elkerülő útszakasz. Az építkezés 3
ütemben zajlik, jelenleg annyi biztos, hogy közbeszerzési pályázatban
kiírtak szerint még ebben az évben el kell kezdeni a munkálatokat,
illetve a nagyobb részt be kell fejezni.- mondta el híradónknak
Szilágyi Attila igazgató.
Ettől pontosabb adatokat csak a teljes építkezés után tudnak majd
mondani. Az útépítést még 2006-ban kezdték el, akkor úgy tűnt
zökkenőmentesen folynak a munkálatok, a határidőt is tudják majd
tartani, azaz még 2006 végére befejeződik az útszakasz. Az igazgató a
mostani határidővel kapcsolatban óvatosan fogalmazott.
A különböző módosítások, amelyek miatt csúszik a belvárosi forgalom
tehermentesítése, mindenképpen a dolog előnyére válhat. A beruházásba
magántőke kerül, hisz olyan gazdaságilag értékes területeket tárnak
fel, ami nem önkormányzati tulajdon és Gyöngyöshalász felé egy újabb
körforgalom is épül. Tehát több funkciós lesz a nyugati elkerülő
útszakasz, egyrészt a városi közlekedésben lesz fontos szerepe,
másrészt pedig egy kereskedelmi szolgáltatói egység épülhet ki az
elkerülő út mellett.
Hliva Éva