A szavazással
kapcsolatos részletes tudnivalókról Gyöngyös jegyzőjét kérdeztük.
Fizessünk, vagy ne kórházi napidíjat, vizitdíjat és
felsőfokú képzési hozzájárulást? A A jelenlegi három kérdés eddig szokatlan
módon három különböző színnel nyomtatva kerül a szavazók elé. A tandíj kérdése
fehér, a kórházi napidíjé lila, míg a vizitdíjé zöld színű lesz.. Elméletben
még van lehetőség további kérdések beemelésére, de ennek csekély a gyakorlati
esélye – fejtette ki Gyöngyös Város jegyzője, dr. Kozma Katalin.
Március 9-én, vasárnap reggel hattól este hétig lehet
szavazni az ország 11 ezer szavazókörében. Természetesen a szavazást megelőző
naptól a szavazásig be kell tartani a kampánycsendet. A népszavazás akkor
számít érvényesnek, ha a több mint 8 millió választópolgár negyede véleményt
nyilvánít, eredményesnek pedig akkor, ha az adott kérdésre az ország összes
választópolgárának több, mint negyede azonos választ ad.
Az is új elem, hogy a korábbi alkalmakhoz hasonlóan most is
szabad igazolással az állandó lakhelyen kívül szavazni, de erre csak
településenként egy kijelölt szavazókörben lesz lehetőség. Ez Gyöngyös esetében
az 5. számú szavazókör lesz, azaz a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
épülete.
Faragó Zoltán