A rendezvényt az intézmény diákjai egy keringővel nyitották meg. Majd a köszöntő beszédek után a bor és pálinkaverseny résztvevőit díjazták, ezen kívül az épületben a bál és a felvéte" /> A rendezvényt az intézmény diákjai egy keringővel nyitották meg. Majd a köszöntő beszédek után a bor és pálinkaverseny résztvevőit díjazták, ezen kívül az épületben a bál és a felvéte" />

Kezdőlap » Hírek - Aktuális » 10. alkalommal rendezték meg Mátrafüreden az Erdészeti Szakközépiskolában az Erdész- Vadász bált

10. alkalommal rendezték meg Mátrafüreden az Erdészeti Szakközépiskolában az Erdész- Vadász bált

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A rendezvényt az intézmény diákjai egy keringővel nyitották
meg. Majd a köszöntő beszédek után a bor és pálinkaverseny résztvevőit
díjazták, ezen kívül az épületben a bál és a felvételi ideje alatt
kiállításokat tekinthetnek meg a látogatók, amik között az intézmény diákjainak
a munkái is megtalálhatóak.

Az Erdész és Vadász bál több szempontból is fontos volt a szervezők
számára. Az iskola igazgatója elmondta, hogy ennek az estének jótékonysági
célja is volt, hiszen a befolyt összegre az iskola alapítványa jogosult.

Az iskolát fenntartó minisztérium szakállamtitkára elmondta,
alapos szaktudásra mindenhol szükség van, hiszen számos uniós támogatást csak
így nyerhetnek el.

A középiskola és a Károly Róbert Főiskola régóta kiváló
kapcsoltban van egymással. A rektor szerint a főiskola is megfelelően tudja
hasznosítani a diákok itt szerzett tapasztalatait.

A rendezvény egyik csúcspontja a bor- pálinka- és vadétel
főző verseny helyezetteinek a díjazása volt. Majd a vacsora alatt zenével
szórakoztatták, és a nyertes italokkal kínálták a vendégeket.

 

Dely Martina


Az Aktuális napi hírei (2008-02-28 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Mesemondó - Pinocchio 2. rész
09:13
Vidróczki gála 2019 - Vidróczki Néptáncegyüttes - Kalocsai mars és friss részlet
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Fogadóóra 1. rész – közéleti magazin
10:02
Reklám
10:05
Fogadóóra 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Moziklip - mozi magazin - ismétlés
10:59
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
11:11
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:14
Sagittarius - Rejtett kincsek Magyarországon - Klip
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Sport7 1. rész – sport magazin
19:02
Reklám
19:05
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Márkus Liza és Gonda László koncertje
20:11
Reklám
20:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság