A Bogácsához hasonlóan ők is megzenésített dalokat adtak elő.
Nádudvari Péter vezetője egy olyan fogyatékkal élő csoportnak, amely rendszerint megzenésített verseket ad elő, csakúgy mint a Bogácsa Együttes, akik idén együtt koncerteztek a sérült fiatalokkal Költészet nap alkalmából.
A Gyöngyszem csoport vezetőjét 2005 ben kérték fel a feladatra, hogy segítse a fogyatékkal élő fiatalokat. Célja kettős.
Másrészt, ha egészséges emberek között élnek, akkor az segítheti a társadalmi integrációjukat. A csapat a fogyatékosok napközi otthonban jött létre, ahol folyamatosan cserélődnek az emberek, így a tagok is, ám mindenkiről elmondhatják, hogy szívvel-lélekkel zenélnek. Mindkét csoport tagjai szeretnének még a jövőben közösen fellépni, hiszen a zene és a versek szeretete összeköti őket.
Dely Martina