Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A tavalyi évhez hasonlóan az idén is nyereségre számítanak a Jászárokszállási termálfürdőben

A tavalyi évhez hasonlóan az idén is nyereségre számítanak a Jászárokszállási termálfürdőben

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Eddig pozitív a mérleg, az elmúlt időszakban a várt
bevételt teljesítették, tudtuk meg Gergely Zoltán polgármestertől, bár szerinte
a Gyöngyösi strand megnyitását megérezte az árokszállási fürdő is.

Tavaly 6 millió forintos plusz
bevételt könyvelhettek el az árokszállási termálfürdőben, ebből biztosítják
majd annak a pályázatnak az önrészét, amiből a gyógyvizű medencét teljesen
átépítenék. Ez a beruházás több, mint 100 millió forintba kerülne. A tervek
szerint azonban jövő májusra már a megújult medencéket is kipróbálhatnák a
standolók.

 

A kéthőfokú medence körül a
napozó rész, és egy műfüves pálya a strandfoci kedvelők számára is a pályázat
része. Így is sokan kedvelik és dicsérik az árokszállási termálvizet, vannak,
akik egész kis csapattal érkeznek a fürdőbe pihenni és gyógyulni.

 

Eddig sikeresnek mondható a
strandszezon – tudtuk meg Gergely Zoltántól. A polgármester hozzátette az
újonnan nyitott gyöngyösi strand azért egy kisebb kiesét okozott a fürdőnek, de
még így is hozta a várt bevételt.

 

Az idei év érdekesség, hogy az 50 év felettieket
úszni oktatják Jászárokszállási strandon.

 

Hliva Éva


Az Aktuális napi hírei (2008-07-19 )

Tovább az archívumra

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
Gyöngyös Ma – válogatás a hét legjobb beszélgetéseiből
09:15
Reklám
09:18
Műsorajánló
09:20
Nápolyi – 1. rész - ismétlés
09:50
Reklám
09:53
Nápolyi – 2. rész - ismétlés
10:23
Reklám
10:26
Partizán – közéleti – politikai műsor
11:09
Gyöngy Néptáncfesztivál
11:25
Időjárás
11:27
Reklám
11:30
Képújság
14:30
Bach hangverseny
15:33
Aktuális – Extra - ismétlés
16:26
Reklám
16:29
Egy nap a világ – útifilm sorozat
16:54
Zeneiskolások előadása
17:05
Sport7 – sport magazin
17:58
Időjárás
18:00
Gyöngyös Ma - ismétlés
18:15
Reklám
18:18
Műsorajánló
18:20
Nézőtér – kulturális magazin - 1. rész
18:50
Reklám
18:53
Nézőtér – kulturális magazin - 2. rész
19:23
Reklám
19:26
Alinda – beszélgetés ismert emberekkel
20:26
Időjárás
20:28
Reklám
20:31
Képújság