Bár a nyári időszak telítettnek mondható, de aki gyors és szemfüles, még
lecsaphat egy-egy kedvező állásra.
Jelenleg kevés munkalehetőség
van környékünkön diákok számára, de aki időben jelentkezett, az biztosan tud
dolgozni.
Akad aki már
befejezte, de olyan diákkal is találkoztunk, aki még csak most kezdi a munkát.
Napról napra
változik a helyzet a diákszövetkezeteknél, így aki dolgozni szeretne,
érdeklődjön folyamatosan telefonon, illetve személyesen. A nyár végén sok
diákra lehet szükség – tudtuk meg Bárdos Héditől.
Aki pedig
esetleg lemaradt volna, az se csüggedjen, mert iskolaidőben lényegesen több a
munka, és nehezebb diákokat találni az állásokra – tette hozzá az irodavezető.
Sütő Dániel