Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Kávéházi beszélgetést tartottak Egerben az egész életen át tartó tanulásról

Kávéházi beszélgetést tartottak Egerben az egész életen át tartó tanulásról

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A felnőttképzés egyre fontosabb téma a mai munkavállalók, munkáltatók és a különböző képzési intézmények számára egyaránt. Nem csak nálunk, hanem az ország másik két alföldi régiójában is, kötetlen café beszélgetések keretében népszerűsítik az életen át tartó tanulást.

\”A jó pap is holtig tanul\”, lehetett volna a mottója annak a rendezvénynek, amin Sós Tamás a miniszterelnök szakképzésért felelős megbízottja is hangsúlyozta, az élethosszig tartó tanulás fontosságát. Benedek András úgy véli, az iskolázottak nagyobb arányban vesznek részt a felnőttképzésben is.
Tapasztalatcsere, információ, és együttgondolkodás a cél. A szervezők igyekeztek olyan települések képviselőit is meghívni, ahol már megtették az első lépéseket.
Az \”emberi erőforrás\” fejlesztésével növekedhet a foglalkoztatás, a gazdasági fejlődés és javulhat életminőség is.
Ma már szinte minden felsőoktatási intézmény létrehozott saját felnőttképzési központot, de nem itt kezdődig az egész életen át tartó tanulás. – véli Sós Tamás
A rendezvényen nem csak tanulni vágyók, hanem leginkább pedagógusok, oktatási és közművelődési intézmények vezetői, munkaadók, munkavállalók, önkormányzatok és civil szervezetek képviselői vettek részt, természetesen, hogy tanuljanak egymástól.
Hliva Éva

Az Aktuális napi hírei (2008-10-09 )

Tovább az archívumra