Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A középiskolások után az általános iskolások is megismerkedhettek Lovas Istvánnal egy előadás keretein belül

A középiskolások után az általános iskolások is megismerkedhettek Lovas Istvánnal egy előadás keretein belül

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A gyöngyöshalászi származású fizikus többször találkozott Teller Edével. Élményeiről, valamint a fizika mindennapos jelenségeiről beszélt a diákoknak.

Teller Ede a huszadik század egyik legjelentősebb fizikusa volt. Többek között az ő nevéhez fűződik a hidrogénbomba feltalálása is. 96 évesen hunyt el 2003-ban. Róla emlékeztek meg Lovas András előadása keretein belül a gyöngyöshalászi Széchenyi István Általános Iskolában. A diákok nagy érdeklődéssel fogadták a fizikus szavait.

Lovas András fontosnak tartja, hogy a diákok foglalkozzanak a fizikával. Többször is találkozott Teller Edével.

Erre azonban már nem kerülhetett sor.

A professzor érdeklődése a japán atomrobbantások után még intenzívebbé vált a fizika iránt.

Előadásában beszélt a mindennapos fizikai jelenségekről, és Teller Edével történt találkozásairól.

Sütő Dániel


Tovább az archívumra

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Aktuális
09:03
Időjárás
09:05
Gyöngyös Ma
09:20
Reklám
09:23
Kvantum – ismeretterjesztő magazin - ismétlés
09:53
Műsorajánló
09:55
Reklám
09:58
Műsorajánló
10:00
Aktuális
10:03
Időjárás
10:05
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
10:58
Reklám
11:01
Aktuális
11:04
Időjárás
11:06
Gyöngyös Ma - ismétlés
11:21
Esti mese
11:30
Aktuális
11:33
Időjárás
11:35
Reklám
11:38
Képújság
17:55
Aktuális
17:58
Időjárás
18:00
Gyöngyös Ma
18:15
Reklám
18:18
Műsorajánló
18:20
Generációnk – nyugdíjasok országos magazinja
18:50
Reklám
18:53
Műsorajánló
18:55
Aktuális
18:58
Időjárás
19:00
Alinda – beszélgetés ismert emberekkel
20:04
Reklám
20:07
Aktuális
20:10
Időjárás
20:12
Gyöngyös Ma - ismétlés
20:27
Műsorajánló
20:29
Aktuális
20:32
Időjárás
20:34
Reklám
20:37
Képújság