Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Állítólagos tartozások miatt Gyöngyösön is demonstrált a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének csaknem félszáz embere

Állítólagos tartozások miatt Gyöngyösön is demonstrált a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének csaknem félszáz embere

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az akció országos volt. Tatabánya és Budapest mellett egy helyi építőipari cég boltját is megkeresték, így próbálták vélt kintlévőségeiket behajtani.

Az országban, egy időben négy helyen volt hasonló akció, amit a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége szervezett. Úgy gondolják ezek az akciók sikeresek.

A gyöngyösi telephelyű építőipari kft- hez is több, mint félszázan rontottak be és próbáltak meg néhány terméket elvinni. – tudtuk meg az ügyvezetőtől.

A szövetség egyik elnökségi tagja szerint nemcsak nekik, hanem több alvállalkozónak is tartozik a cég.

Az ügyben ez a látogatás már a végkifejlet volt, előzőleg a szövetség és a kft között levélváltás is történt. A gyöngyösi vállalkozó azt állítja nincs tartozása a szövetség által képviselt kft-vel szemben. Az ügy egyébként már évekkel ezelőtt kezdődött és azóta csak húzódik – mondja az ügyvezető. Több behajtó céget is küldtek ellenük, de a bírói döntés bemutatása után minden esetben távoztak.

Az érdekvédelmi szövetség emberei tatabányán egy bevásárlóközpont tetejét is megbontották, ugyanezért, az állítólagos tartozások miatt. A rendőrség hamar véget vetett az akciónak, hisz az érdekképviselők nem jelentették előre szándékukat. A gyöngyösi kft rongálás, önbíráskodás és hitelrontás miatt tesz feljelentést. A szövetség azt mondja, addig folytatják az akciókat, még az érintett cégek nem fizetnek.

Hliva Éva


Az Aktuális napi hírei (2008-12-11 )

Tovább az archívumra