Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Színes programok a táncosoknak

Színes programok a táncosoknak

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Borkóstolással, strandi programokkal szórakoztatják külföldi vendégeinket a folklórfesztivál szervezői. A délutáni, illetve esti táncmulatságokra így mindig felszabadultan és új élményekkel érkeznek.

Javában zajlik a néptáncfesztivál Gyöngyösön, azonban a táncosok nemcsak a városi rendezvényeken vesznek részt, hanem napközben többek között megismerkedhetnek a mátrai borokkal, valamint a strand nyújtotta kikapcsolódási lehetőségekkel is.

Tegnap az argentinok és a törökök kóstolhatták meg vidékünk borait. A különböző vörös- és fehérborok mellett bemutatták a fesztivál logójával díszített fesztiválbort is, amelyet a pincészet minden évben elkészít a csoportok számára.

A jókedv a kóstolás végeztével sem szűnt meg, vérbeli művészek lévén rögtön előkerültek a gitárok, és a táncosok a körülöttük állókkal együtt ropták az asztalok között.

Az előző napi rossz időt feledtetve, a mai délelőtt során a napsütéses strandolásé volt a főszerep. A hat csoport szépségversenyeken és ügyességi játékokon mérhette össze tudását.

Az úszóversenyből, célba dobásból, vízbe dobott tárgyak felszínre hozásából, kapura dobásból álló versenyen végül Oroszország és Montenegró állhatott fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Jutalmuk egy-egy különlegesen díszített torta volt, amelyet már alig vártak, hogy elfogyaszthassanak.

A csoportok a délelőtti kikapcsolódást követően, újult erővel fogtak hozzá a táncos programokra való készülődéshez, hogy minél jobb előadást nyújthassanak, és minél többen megismerhessék nemzeti táncaikat.


Tovább az archívumra