Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Kevés a parkoló

Kevés a parkoló

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Sok az autó, és kevés a parkolóhely a buszmegálló közelében. Televíziónkhoz több észrevétel is érkezett az ott lakóktól, hogy olyanok foglalják el a parkolókat, akik bevásárolni, vagy a buszhoz igyekeznek, így nem marad elég hely az ott élőknek. Hiesz György polgármester azt mondta: bízik abban, hogy ősszel találnak megoldást erre a problémára.

Lenne parkolóhely, de inkább a buszmegállóhoz közelebb teszik le autóikat azok is, akik a városba szeretnének bejutni, és azok is, akik busszal járnak be a munkahelyükre. Pedig ezt a területet is ingyenesen használhatják a sofőrök. Mégis régóta probléma, hogy az itt élők nem találnak az otthonukhoz közel eső parkolóhelyet.

Sokan azonban a közeli üzletekbe jönnek, és ők sem tudnak megállni.

Az ingyenes parkolókat sokan ki is használják, és van, hogy egész napokra itt hagyják a járműveiket. Ugyanez volt a probléma a Toronyháznál is. Az ott lakók nemrég parkolókártyát kaptak, aki pedig ilyennel nem rendelkezik, az büntetésre számíthat.

Hiesz György polgármester azt mondta: felülvizsgálják a parkolási rendeletet.

– Elképzelhető, hogy abba az irányba megyünk el, hogy a két buszmegálló környéke fizető parkoló lesz, és a lakosoknak lakásonként névre szólóan, rendszámra kiadunk egy parkolási engedélyt – mondta.

Hiesz György hozzátette: több megoldás is létezik, olyat azonban, ami mindenki igényét kielégíti, szinte lehetetlen találni, ezért szükség lenne arra, hogy a lakosok is változtassanak szokásaikon.

– Azt is tudomásul kell venni az embereknek, hogy nem minden iskolába a gyereket nem a kapuba teszem le, ha a buszhoz megyek, akkor kettő percet sétálhatok, tehát muszáj ebbe az irányba kényszeríteni a lakosokat – jegyezte meg.

A polgármester reményei szerint a parkolási rendeletet már az októberi testületi ülésen megtárgyalják, amelynek kiemelt része lesz az autó buszpályaudvar területe, de újra megvizsgálják a toronyház és a Fő tér parkolási rendszerét is.


Tovább az archívumra