Bővítették a külső tetőteraszt, csoportszobát festettek, játszóeszközöket újítottak fel a Dobó úti Bölcsődében. A közfoglalkoztatás keretében dolgozók óvodakerítéseket festettek, és 2 játszóteret is körbe kerítettek. Az önkormányzati felújítás így harmadába került, mintha vállalkozókat bíztak volna meg – tudtuk meg a városgazdától.
Most már akkor is játszhatnak itt a gyerekek, ha esik az eső. A Dobó úti Bölcsődében a külső teraszt újították fel és bővítették ki a Városépítő Brigád tagjai a nyár folyamán.
A terasz bővítésén túl csoportszobát, babakocsi-tárolót festettek és játszóeszközöket javítottak. A közfoglalkoztatottak által elvégzett felújítást a rendelkezésre álló vállalkozói ajánlatok harmadáért tudták elvégezni, így jelentős megtakarítást eredményezett a városi költségvetés számára – tette hozzá a városgazda. A nyár folyamán az óvodák is megújultak.
Így a játszóterek jóval biztonságosabbak lesznek, mert a gyerekek nem tudnak kiszaladni a forgalmas úttestre, az éjszakai zárással pedig a vandalizmustól tudják megvédeni a játékokat.