Beoltották a kisoroszlánokat, a gyöngyösi állatkert augusztus 10-én született 4 vadmacskáját. A három nőstény és 1 hím nagyon jó egészségnek örvend, sőt, Major Gyula állatorvos szerint az eddigi almok legegészségesebb kölykei. A hétvégétől már a nagy közönség számára is látogathatóak lesznek.
Ők négyen a legfrissebb alom szülöttei. A 7 és fél Elza és a 7 éves Zimba 6 hetes kölykei. Elzának, az anya oroszlánnak ez már az 5. ellése. A kicsik szépek és egészségesek derült ki az állatorvosi viziten.
Megkapták az első oltásukat a kicsik, és chippel is ellátták őket. A kölykök augusztus 10-én, szerencsés csillagzat alatt születtek – mondja az állatkert ügyvezetője.
A kicsiknek, a 3 nősténynek és az 1 hímnek jó étvágya van, és Elza nagyon jó és gondoskodó anya, ahogy eddig is- tette hozzá Barcai Henrietta.
A védőoltások hatóidejét követően, a hétvégétől már látogathatóak is lesznek. Közben pedig keresik nekik az új helyüket, hiszen itt a gyöngyösi állatkertben nem maradhatnak, de már most több állatparkból is érdeklődnek utánuk- tudtuk meg a tulajdonostól.