1 milliárd 80 millió forint érkezett meg az önkormányzat számlájára szeptemberben a helyi adókból. Az iparűzési, kommunális, építmény és idegenforgalmi adókból befolyt összeg adja a város egész éves költségvetésének jelentős százalékát. Idén számos fejlesztés valósulhatott meg az adóbevételekből.
Szeptember 15-e az egyik legfontosabb határidő a város életében a helyi adó befizetési határideje miatt. A bevétel legnagyobb részét idén is az iparűzési adó képezi. Az így befolyt körülbelül 840 millió forint az ipari parkba települt nagy cégeknek is köszönhető.
– Megközelítőleg 1 milliárd 50 millió forint volt az a bevétel, amit a helyi adóból szeptember hónapra terveztünk és ezzel szemben 1 milliárd 80 millió forint volt az, amit ebben a hónapban ténylegesen is elszámolhattunk. Itt négy adónemről beszélünk, a magánszemélyek kommunális adójáról, az építményadóról, az iparűzési adóról és az idegenforgalmi adóról – részletezte Kovács Róbert pénzügyi igazgató.
A város egész éves költségvetése 5,2 milliárd forint, ebből 2,7 milliárdot képez a helyi adó. Az elmúlt években az idegenforgalmi adóbevétel is nőtt, részben a szálloda- és az attrakciófejlesztéseknek köszönhetően. A város költségvetésében tervezett fejlesztések egy része ezekből a bevételekből készül el, ám a nagy volumenű beruházásokat a jövőben is pályázatok segítségével valósítanák meg.
– Turisztikai jellegű pályázat benyújtásra került a Nagytemplommal kapcsolatban, készülünk egy zöld város rehabilitációs pályázatra, illetve benyújtottuk a Duranda városrész kapcsán egy szociális városrehabilitációs pályázatot, ami egy úgynevezett második ütem, mert emlékezhetünk rá, hogy néhány évvel ezelőtt elkezdődött az észak-nyugati városrész rehabilitációja – mondta Németi László városüzemeltetési igazgató.
Mivel sem a hazai, sem az európai forrásokra nem támaszkodhatott idén az önkormányzat, a járda- és útfelújítások mellett a körforgalom-építéseket, a térfigyelő kamerahálózat bővítését és a zsellérközök közműcseréjét is önerőből valósította meg. A szakemberek pedig már dolgoznak a 2017-es költségvetési koncepción is, ám az, hogy mely fejlesztések lesznek ténylegesen megvalósíthatóak, majd csak év elején derül ki.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon