Városi ünnepségen emlékeztek meg az aradi vértanúk kivégzésének 167. évfordulójáról. A Batthyány téren tartott megemlékezésen Kévés Tamás alpolgármester mondott ünnepi beszédet, a Berze Nagy János Gimnázium tanulói pedig az egyik aradi vértanú, Lázár Vilmos életéből adtak elő jeleneteket. Az ünnepség idén is a Batthyány szobor megkoszorúzásával zárult.
167 éve ezen a napon egy visszafordíthatatlan folyamat indult el – jelentette ki Kévés Tamás alpolgármester ünnepi beszédében. A bukás ellenére ugyanis nem csak, hogy tovább élt, de tovább is erősödött a szabadság és a függetlenség eszméje. Kévés Tamás szerint most nem karddal, hanem a kimondott szavakkal kell harcolnunk, hogy ne albérlők, hanem tulajdonosok legyünk ebben az országban. Nem csak emlékezni vagyunk kötelesek, hanem követni elődeink eszméit. Minden hős példája adjon erőt küzdelmeinkben – mondta az alpolgármester.
Embernek maradni nehéz helyzetekben. Ezzel a címmel adtak műsort a Berze Nagy János Gimnázium tanulói, melyben az egyik aradi vértanú, Lázár Vilmos ezredes szabadságharcos szerepét elevenítették fel. Azét a vértanúét, aki nem nagy csatákban aratott győzelmeivel, hanem emberi helytállásával tűnt ki kortársai közül.
Lázár Vilmost 1849 október 6-án az aradi vértanúk közt elsőként végezték ki, kegyelemből golyó által. Hasonló módon, mint gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt, akinek a gyöngyösi szobra előtt az ünnepség végén a város vezetői, valamint a pártok és társadalmi szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit.