Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Ünnepi gálaest

Ünnepi gálaest

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Ünnepi gálaestet szervezett pénteken a Gyöngyösi Hit Gyülekezete megalakulásának negyedszázados évfordulóján. A több száz vendég részvételével zajló eseményen jelen voltak jelenlegi és korábbi önkormányzati képviselők, intézményvezetők, valamint a fővárosból és a környékbeli gyülekezetekből érkezett lelkészek is.

A Gyöngyösi Hit Gyülekezete 1991 őszén tartotta meg első hivatalos istentiszteletét a város művelődési házában 25-30 fővel. Azóta 3300-an fogadták be a szívükbe Jézus Krisztust általuk, 1200-an keresztelkedtek meg náluk, s ma már több száz fő részvételével tartanak istentiszteleteket. 2002 óta saját csarnokuk van. A 25 éves évfordulón először a gyülekezet dicséret zenekara szolgált, majd Nasinszky Péter vezető lelkész mondott ünnepi beszédet, köszönetét fejezve ki a város felé, hogy kezdettől fogva befogadta és támogatta a közösséget. Ők pedig megmutatták, hogy a Hit Gyülekezete nem szekta, amely befelé fordul és csak saját magával foglalkozik.

A megjelenteket köszöntötte Weisz Péter, a gyöngyösi zsidó hitközség elnöke is, aki családtagjaiként szólította meg a Hit Gyülekezete tagjait.

Ezután dr. Hack Péter, volt parlamenti képviselő, a Hit Gyülekezete diakónusa tolmácsolta az országos vezetés jókívánságait a hívők felé. Beszédében arra emlékeztetett, hogy szép dolog az elmúlt negyedszázad eredményeit számba venni, de a gyülekezetnek is előre kell tekintenie és tovább kell növekednie és gyarapodnia.

Hack Péter szerint a közösség mintát tud adni az összefogásból, anyagi áldozatvállalásból, közös munkából a településeknek is. A programot a Vidám Vasárnap énekeseinek, Bayer Friderikának és Varga Szabolcsnak a koncertje zárta.


Tovább az archívumra