Sportiskola lévén a Kálváriaparti Általános Iskolában az év minden napján foglalkoznak az egészségmegőrzéssel és a testmozgás népszerűsítésével. Egy egy hetes programsorozatnak köszönhetően azonban a héten az átlagosnál is nagyobb figyelmet kapott az egészségnevelés.
Gyümölcsöket ábrázoló gyermekrajzok és zöldségszobrocskák díszítik a Kálváriaparti Általános Iskola Auláját. Az egészségnevelési program keretein belül egy héten keresztül az egészségmegőrzésről szóló előadásokon és sportprogramokon vehettek részt a diákok.
– Ez a célunk, hogy egészségesen éljenek, egészséges életmód felé terelgessük őket, ahol a mozgásnak igen is nagyon nagy szerepe van, amellett, hogy egészségesen táplálkozzanak, a fogukat rendszeresen ápolják és megfelelő öltözködéssel is segítsék az egészségüket – sorolta Törcsváriné Gyóni Marianna, az iskola pedagógusa.
Nagy a hangzavar a tornateremben, egymást váltották az alsó tagozatos osztályok a kötélhúzó és ügyességi sorversenyeken.
Minden nap egy alma, az orvost távol tartja. Ezt a mondást jól ismerik az iskolában tanuló gyerekek, ugyanis rendszeresen fogyasztanak valamilyen friss gyümölcsöt. A tanárok az egészségnap alkalmából egy kis meglepetéssel, diós sültalmával készültek a gyerekeknek. A pedagógusok bíznak benne, az intézményben szervezett programokkal sikerült közelebb vinni az egészséges életmódot diákjaikhoz.