Sok év szünet után először adtak hangversenyt a Pátzay János Zeneiskola tanárai. A csütörtök esti koncert több szempontból is rendhagyó volt a maga nemében. A fellépők az iskola 110 éve született névadójáról is megemlékeztek, soha nem látott filmfelvételeket is bemutatva Pátzay Jánosról, a hangverseny bevételét pedig jótékony célra ajánlották fel.
Rendhagyó módon filmvetítéssel kezdődött a koncert. Ezeket a filmfelvételeket eddig még sehol sem mutatták be. A Pátzay család készítette őket és Jakkel Mihály Zsolt zenetanár lepte meg velük a közönséget.
Az iskola tanárai szeptemberben döntötték el, hogy közönség előtt is megmutatják magukat: lássák, nem csak tanárok ők, hanem hangszereiknek is mesterei. Kévés Tünde igazgató szerint mindig egy újdonság a gyerekeknek és szüleiknek is, hogy a tanárokat előadóként láthatják.
Ilyenkor mindenki azt játssza, ami a szívéhez legközelebb áll. Volt aki szólistaként lépett fel, volt a ki kísérőként, és voltak akik zenekarban muzsikáltak a hangversenyen. A Musica Mansueta Kamarazenekar léte közvetlenül is a zeneiskolához kapcsolódik. Ők már számtalan koncertet adtak itt. A mostani koncerten azonban, amikor Vivaldi d-moll concerto grossóját játszották, úgy láthatta muzsikálni őket a közönség, mint még soha. Állva!
A hangverseny viszont előre vitte a zeneiskola ügyét, hisz a nézők a megvásárolt belépőkkel a zeneiskolát támogatták. A bevételt a hangszerek javíttatására, a növendékek versenyekre való elküldésére és a jövő márciusban esedékes megyei fuvola és zongoraversenyek megrendezésére fordítják.