Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Lefagy a szén

Lefagy a szén

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Küzdelmes időszak áll a Mátrai Erőmű Zrt. dolgozói mögött a régóta tartó rendkívüli hideg miatt. Az elmúlt hetekben folyamatos megerősített ügyeleti rendszerrel dolgoznak, hogy kiegyensúlyozott és zavar nélküli legyen a termelés a lefagyások ellenére is.

A -10 fok alatti hidegben nem egyszerű a közel 50 százalék víztartalmú szén áramlását fenntartani – mondta televíziónknak Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke. Ezért ebben a rendkívüli hidegben közvetlenül Visontáról adják a friss szenet az erőműbe, hogy ne tudjon összefagyni, és ilyenkor kisebb mennyiséget halmoznak fel. Ha megáll az anyagáramlás, akkor leginkább csak robbantással tudják a lefagyott szenet felszabadítani, ahogy erre példa volt az elmúlt hetekben. Kellő odafigyeléssel és jó szervezéssel az anyagáram fenntartható – tette hozzá az elnök.

Ma már kiegyensúlyozott üzem van, normál rend szerint, teljes teljesítménnyel dolgoznak, és az erőmű zavar nélkül működik. Valaska József elmondta, a jelentésekből látszik, hogy a nagy hidegben Magyarország villamosenergia- felhasználása januárban csúcsot döntött, elérte a 6800 MW-ot.


Tovább az archívumra