Január eleje óta emelkedik a péktermékek ára, a trend februárig egészen biztosan folytatódni fog. Az alapvető termékek, mint például a kenyér, kifli, zsömle tíz-tizenöt százalékkal kerülnek többe, míg az egyéb péksüteményekért akár harminc százalékkal is többet elkérhetnek az üzletekben.
Január óta magasabb árat kell fizetnünk a péktermékekért, de az áremelkedés valószínűleg csak a következő hónapra fogja elérni a csúcsot. Legkisebb mértékben a kenyér, kifli és a zsömle drágul, az egyéb péksüteményeknél ettől nagyobb lesz az áremelkedés.ű
– Tíz, tizenöt, húsz, huszonöt százalék körüli emelések következnek. Az alapvető termékekre egy tíz, tizenöt százalék, a kenyér és kifli és zsömlefélékre, a különböző egyéb dolgokra, rétesek, kalácsok croissant-ok egyebek, ott pedig lehet, hogy lesz olyan termék, amire akár harminc százalék is rámehet – közölte Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.
A változást az indokolja, hogy az utóbbi években nem volt jelentős áremelkedés a sütőiparban, ez idő alatt pedig a cégek jó része nem tudta kigazdálkodni a szükséges fejlesztésekre szánt összeget – mondta Septe József, hozzátéve, hogy a megemelt minimálbért illetve szakmunkás minimálbért is ki kell tudniuk fizetni, amihez a bevételeket növelniük kell.
Nehézséget jelent az iparág számára, hogy ezen a területen is jelentős a munkaerőhiány. Jelenleg körülbelül háromezer szakmunkás hiányzik a sütőiparból, ami a bérköltségek emelkedését vonzza maga után, ez pedig megjelenik a péktermékek árában is.