Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A hétfőn elfogadott törvény szerint 2010-től egyre többen lesznek, akik igénybe fogják venni ezt és a bölcsődei szolgáltatásokat

A hétfőn elfogadott törvény szerint 2010-től egyre többen lesznek, akik igénybe fogják venni ezt és a bölcsődei szolgáltatásokat

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A családi napközi azoknak a gyerekeknek az ellátását oldja meg Gyöngyösön, akik még nem írattathatók be óvodába, ám a szüleik nem tudnak már otthon maradni velük.

A 2010. május elsejétől születendő gyerekek szüleinek két évig jár majd a gyermeknevelési segély, azaz a gyes. A gyermekgondozási díj, vagyis a gyed szintén maximum a gyermek két éves koráig adható. Ezzel a döntéssel számos szülő helyzetét nehezítik majd meg, hiszen a kicsiket nem mindenki tudja elhelyezni. Gyöngyösön a bölcsődék mellett már működik családi napközi is, ami 32 gyermek ellátását oldják meg. Jelenleg is túljelentkezés van.
Városunkban pillanatnyilag több mint 40 fő vár elhelyezésre, ám az intézmények kihasználtsága már most is 120%-os.
UNIOS pályázaton már nyert a város, így a Dobó úti Bölcsődét két csoporttal tudják majd kibővíteni. Ennek engedélyezése folyamatban van, s ha elkészül, plusz 24 gyermek ellátását oldják majd meg.

Dely Martina


Az Aktuális napi hírei (2009-05-27 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
14:59
Méhlegelők - filmetűd
15:01
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:52
Zongoraavató hangverseny (részlet) 4.
16:05
Fórum 1. rész – közéleti magazin - ismétlés
16:31
Reklám
16:35
Fórum 2. rész – közéleti magazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Hit világa – vallási műsor – ismétlés
18:12
Hangverseny J. S. B A C H műveiből - A Savaria Barokk zenekar koncertje (részlet)
18:20
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:42
Sport7 1. rész – sport magazin – ismétlés
19:08
Reklám
19:10
Sport7 2. rész – sport magazin – ismétlés
19:35
Nápolyi 1. rész – ismétlés
20:01
Reklám
20:05
Nápolyi 2. rész – ismétlés
20:30
Képújság