Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
Gyöngyösön a Jeruzsálem úti bölcsődében ezen a napon színes lufik és légvár is várta a kicsiket. Az évben két ilyen a szülőkkel közös délelőttöt szerveznek a gondozók, karácsonykor és gyermeknapon.
A szülők és a gondozók munkájának köszönhető, hogy a bölcsődések ezen a napon nemcsak az ugrálóvárat próbálhatták ki, de lufikkal és aprósüteményekkel is kedveskedtek nekik.
Már hagyomány, hogy az intézmény szomszédságában működő óvodából ilyenkor kis műsort is adnak a nagyobbak.
Az évben két alkalommal nyílik lehetőségük a szülőknek betekinteniük hosszabb időre a gyermekük bölcsődei életébe, gyermeknapkor és karácsonykor. A gyerekeknek pedig az ajándék: még több lufi, na és a szokásostól eltérően a közös program a bölcsiben anyával és apával.
Hliva Éva