A 4 fős mátrafüredi erdészetis diákokból álló csapat az országot képviselve jutott be a középmezőnybe és a Fair Play díjat is hazahozták. A VIII. Erdész tanulók Európa Bajnokságon vett részt a mátrafüredi 4 főből álló csapat. 15 ország diákjai mérték össze szakmai tudásukat. A Magyarországot képviselő erdészetisek már év eleje óta készülte erre a megmérettetésre. Szerelést, technikai és elméleti feladatokat egyaránt gyakoroltak felkészítő tanáraikkal.
A verseny egyéni majd az erdészeti versenyszámokkal folytatódott, ahol a gyerekek felismerő képességét is tesztelték.
Az európai versenyt egy országos vetélkedő előzte meg, ahol szintén sikeresen szerepeltek, 5 díjjal tértek haza a fiatalok. A bajnokságon a középmezőnyben végeztek és a Fair Play díjat is hazahozták, amit a sportszerű, szerény magatartásért, és a korrekt viselkedésért vehettek át.
Dely Martina
Gyöngyösi értékek a filmvásznon