Forgalmirend-változás történt ma a városi nagybuszmegállóhoz közeli Búza utcában. A parkolási rend megváltoztatásának hála, mától több autós tud majd megállni ezen az útszakaszon. A városüzemeltetés szakemberei bíznak benne, hogy hamarosan a Koháry úton lévő parkolók felfestése is megtörténik.
Ezek az autók reggel még szabályosan álltak meg, ma délelőtt azonban új táblák kerültek ki a Béla utca elejére, amik megváltoztatták a közlekedési rendet.
– Mától fogva nem a menetirány szerinti jobb, hanem a bal oldalon lehet majd parkolni nagyon egyszerű okból, így 4-5 hellyel, várakozóhellyel több van. Mióta elkészült az Opál Szálló felújítása és több saját parkolót is építettek a saját telkükön, amit meg kell közelíteni. Azóta a parkolóhely-szám csökkent a jobb oldalon – magyarázta Németi László, a Németi László (Városfejlesztési és Városüzemeltetési Igazgatóság vezetője.
Az autósok kapnak türelmi időt, hogy megszokják az új rendet. Néhány hétig nem büntetnek, csak figyelmeztetnek ezen a területen a közterület-felügyelők. Az utcában lévő 10 emeletes előtti parkolási lehetőség többször is változott az elmúlt időben. A várakozást tiltó tábla helyére egy parkolást engedélyező került ki.
– A lényeg az mindig, hogy egy 3,5 méter a két parkoló sor között megmaradjon és akkor szabályos a parkolás. Ott is az volt az alapszabály, hogy az egyirányú utcában a jobb oldalon lehet megállni, tehát a bal oldalon eleve nem lehet megállni, tehát a bal oldalon eleve nem lehetett volna megállni és ez lett megerősítve egy táblával. Most ez a parkoló tábla megengedi, hogy felállnak az egyik kerékkel a járdára, akkor lehet szabályosan parkolni – fűzte hozzá Németi László.
Hónapok óta húzódik a Koháry úton lévő egykori üzlet előtti parkolók felfestése is. Itt az autósok a nagy hely miatt évtizedekig a halszálkás módszert választották a párhuzamos parkolás helyett. A Városüzemeltetés szakemberei bíznak benne, hogy az állami útkezelő hamarosan elvégzi a munkát, így a szabálytalanul parkoló autók már nem fogják akadályozni a forgalom haladását.