Csupán pár nappal hamarabb érkezett meg Gyöngyös gólyája, mint tavaly. A madár azonnal elkezdett fészket építeni, pedig egy évvel ezelőtt nem ment könnyen a költözködés. Az eredeti fészkét az Epreskert utcában áthelyezték közegészségügyi okok miatt, ám a gólyának az új fészek nem felelt meg, és a Víztorony mellett kezdett építkezésbe. Az áramütés veszélye miatt az ÉMÁSZ szakemberei egy fészektartót helyeztek ki az oszlopra, így ott már biztonságos otthona lehetett a gólyának. Akkor nehezen szokta meg új helyét, idén azonban megérkezése után már neki is látott az építésnek.
Gallyakért, kisebb faágakért indul a gólya, hogy mihamarabb elkészíthesse fészkét. A madár a hét elején érkezett vissza városunkba, és azonnal birtokba vette a Víztorony melletti helyét. Néhány sikertelen gallyelhelyezés után sem adta fel új otthonának építését, ahány faág leesett, annyi újat hozott magának. Tavaly azonban nem ment könnyen a költözködés, ugyanis megszokott helyére egy süveg alakú, rögzített műtárgyat helyeztek ki, és egy másik oszlop tetejére az ÉMÁSZ tett fel egy tányért a Bükki Nemzeti Park szakemberei javaslatára, hogy ott fészkelhessen a gólya, ez azonban sikertelen volt.
Ekkor a víztoronynál kezdett építkezésbe. Az áramütés ellen egy fészektartót helyeztek ki számára, amelyet idén egyből elfoglalt.
Azért, hogy a gólyát megvédjük és továbbra is városunkat tekintse otthonának, folyamatosan figyelik a madarat.
– A környékbeliek folyamatosan figyelik a gólyafészket, illetve a szemben lévő kamera – ami körülbelül egy 50 méterre található innen – is folyamatos megfigyelés alatt tartja a gólyafészket – árulta el Kévés Tamás alpolgármester.
A gólya egyelőre egyedül lakik, de mindenki bízik abban, hogy hamarosan a párját is láthatják majd, és a tavaly elmaradt tojásrakás és fiókanevelés idén megtörténik.