Minimális mértékben emelte a gyermekellátási intézmények térítési díját az önkormányzat, és egy százalék alatti mértékben emelkedik az iskolai étkezés költsége is. A térítési díjak a csütörtöki ülésen került a gyöngyösi képviselő-testület elé.
A gyöngyösi képviselő-testület márciusi ülésén döntött a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ által nyújtott szociális és gyermekjóléti ellátások térítési díjairól. 2017. április 1-jétől a térítési díjak átlagosan 3-4 százalék közötti mértékben emelkednek, ennél magasabb mértékben csak az Idősek Bentlakásos Otthonának intézményi térítési díjai változtak, itt 12 százalékos emelkedésre kell számítani. A grémium a bölcsődék, óvodák térítési díjait, valamint az iskolák étkezési díjait egy százalék alatti mértékben emelte.
A közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendelet módosításával a közterület-felügyelők hatékonyabban léphetnek majd fel a piacokon a rendbontókkal szemben.
Új rendeletet fogadott el a képviselő-testület az önkormányzati támogatások odaítélésének szabályairól, amelyek szerint önkormányzati támogatás ezentúl csak pályázat útján nyújtható.
A grémium a márciusi ülésen alapítványok támogatásáról és a négymillió forintos médiatámogatási keret felosztásáról is döntött, és hozzájárult a Kömlei Károly Sporttelep füves labdarúgópályájának kiszélesítéséhez, hogy a pálya megfeleljen az NB III. előírásainak. A testület támogatta a város óvodáinak sportprogramjait, amelyek az idegenforgalmi és sportbizottság keretéből egymillió forintos támogatásban részesülnek.
Kitüntetésekről is döntés született a márciusi ülésen. A testületi tagok szavazatai alapján a város legrangosabb elismerését, a díszpolgári címmel együtt járó „Pro Civitate” kitüntetést ebben az évben Deák Ferenc, a Magyar Veterán Repülők Szövetsége Dr. Puky Árpád Gyöngyösi Szervezetének alapító elnöke és Dr. Lukács Tóth Gyula főorvos kapja, míg a felterjesztett egyesületek közül a Gyöngyösi Városi Kispályás Labdarúgó Szövetségnek ítélte oda a kitüntetést a grémium.