Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Klasszikusok kicsit másképp!

Klasszikusok kicsit másképp!

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A Gruppo Amarcord nevű társulat az opera műfaját teszi könnyen fogyaszthatóvá, sok-sok humorral és olasz operaslágereknek különös, egyéni stílusú előadásával. Az olasz csoport a héten Gyöngyösön vendégszerepelt.

Una Seria Opera Buffa – azaz egy komoly vígopera a Mátra Művelődési Központ színpadán. Az Olaszországból érkezett Gruppo Amarcord – mely természetesen Fellini pikáns filmje után kapta a nevét – első magyarországi turnéján a budapesti Operaház után itt Gyöngyösön mutatkozott be a nagyközönség előtt.

És nagy sikert aratott itt is. Az együttes tolmácsolásában a leghíresebb és legkedveltebb olasz áriák, nápolyi dalok és filmslágerek hangzottak el – méghozzá egy, a férfi és a nő viszonyait variáló történetbe ágyazva.

A társulat, amely bejárta már a világot, gyakran dolgozik együtt helybeli művészekkel, énekesekkel. Így került a mostani produkcióba Zilai Györgyi is, akinek pillanatok alatt sikerült a közös hangot megtalálni a vendég művészekkel.

A Grupo Amarcord a szervezők gyöngyösi kapcsolatai révén valószínűleg a közeljövőben még ellátogat városunkba. Akkor a Szent Ferenc, Isten fia című produkciójukat fogják bemutatni.

Borbándi Erik


Az Aktuális napi hírei (2009-06-19 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A csütörtöki adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Mese - A béka, a kolbász és az egér
09:06
A Templomfestő - dokumentumfilm
09:17
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Nappali 1. rész – életmódmagazin
10:02
Reklám
10:04
Nappali 2. rész – életmódmagazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
11:11
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mese - Hogyan lett a huszárnak lova?
18:07
Cimbaliband és Danics Dóra & Gera Attila - Ederlezi és Balkánia
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nápolyi 1. rész
19:02
Reklám
19:04
Nápolyi 2. rész
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Nápolyi 3. rész
20:11
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság