Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Új cél

Új cél

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Megérkezett a tavasz és megkezdődött a futószezon is. Az Autista Segítő Központot idén is képviseli egy kis csapat az év egyik legnagyobb futóversenyén. Ezúttal egy 5 km-es távot tűztek ki maguknak célul.

A kötelező bemelegítés és egy kis nyújtás után kezdődhet a futóedzés. A főváros egyik legnépszerűbb futóversenyén, a Vivicittán várhatóan közel 29 ezer futó áll majd rajthoz ezen a hétvégén. Köztük Nádudvari Péter, az Autista Segítő Központ zeneterapeutája, Csernyik Dániel, a központ tanulója és édesapja, Attila.

– Ő már korábban is két versenyen szerepelt velünk, jelenleg 5 km-es távra alkalmas, azt szeretnénk, hogy ez számára egy kellemes élmény legyen, hogy ne a kimerültség, hanem a kellemes fáradtság legyen úrrá rajta és ez által a futásra, illetve a további versenyekre motivált legyen – mondta Nádudvari Péter, az ASK zeneterapeutája.

Dani 2-3 alkalommal edz hetente és már nagyon várja a hétvégi budapesti versenyt.
Dani lelkesedése a családtagokat is sportolásra ösztönözte.

– Az ASK-n keresztül motiválták, hogy próbáljon meg nem egy átlagos gyerekként futni, és ezzel megismertessük a közvéleményt ezzel a dologgal, hogy nem egy átlagos gyerek, de átlagon felüli teljesítményre képes. Ezért én csatlakoztam hozzájuk, mert szeretek futni. A motiváció az volt, hogy fut a Dani, futok én is és a bátyja is elkezd futni velünk együtt egy közös csapatban – magyarázta Csernyik Attila.

A futás testileg és lelkileg is pozitívan hat Danira. A tömegsport rendezvényeknek hála rugalmasabbá válik, az edzések javítják fizikai állapotát, a sikeresen teljesített versenyek pedig az önbizalmát építik.


Tovább az archívumra