Rendhagyó és figyelemfelkeltő módon mutatták be a József Attila Szakgimnáziumban megszerezhető szakmákat a második alkalommal megrendezett Szakmák Éjszakáján. A rendezvénysorozat középpontjában a gyakorlati megismerés, a kipróbálás, és a saját kezű tevékenység állt, miközben a látogatók a szakmák által nyújtott életpályákat virtuális eszközökkel is végigkövethették. Nemcsak iskolák, hanem cégek is bemutatkoztak, így a látogatók előtt több üzem és gyár nyílt meg péntek este. Idén először, a pályaválasztás előtt állók mellett, a felnőttek számára is kínáltak programokat.
Különböző faanyagokból készítenek ajándéktárgyakat a fiatalok a József Attila Szakgimnázium aulájában. Az általános iskolások itt megtanulhatták, hogy a fát milyen sok mindenre lehet használni.
Ez pedig már a fodrász és kozmetika tanműhely, ahol különböző fonásokat és sminkeket próbálhattak ki a lányok. Szerteágazó volt a Szakmák Éjszakája programsorozat kínálata.
– Mi ezt egy pályaorientációs rendezvényként rendeztük meg, szeretnénk bemutatni az általunk oktatott szakmákat, lehetőséget biztosítanunk a gyerekeknek arra, hogy ezeket a szakmákat kipróbálják, szolgáltatásban végzett képzéseinket is ki tudják próbálni, gondolok itt a fodrász, kozmetikus képzésre, és aztán a későbbiek során bízunk benne, hogy okosan amellett döntenek, hogy egy jó szakmát szeretnének tanulni – mondta Sinka Istvánné, igazgató.
Hiesz György polgármester szerint nagy gond, hogy a szakképzésekre kevés a jelentkező, ezért is jó kezdeményezés a Szakmák Éjszakája.
– Nincs munkaerő. Részben azért, mert elmentek, külföldön dolgoznak nagyon sokan, részben pedig azért, mert még nagyon sok szülő, nagyon sok család nem adja a szakmák felé, tehát próbálja inkább a diploma felé terelni a gyerekeket, és nem biztos, hogy ez az út, hogy sok a boldogtalan diplomás – fogalmazott.
Főként a felső tagozatos általános iskolás tanulókat várták, de a tavalyi évhez képest újdonság, hogy a másod szakma iránt érdeklődőket, illetve a felnőtt oktatás iránt érdeklődő felnőtteket is szívesen látták.
A rendezvényen a polgármester elmondta, hogy az egyik fejlesztés előtt álló gyöngyösi cég szeretné itt lebonyolítani a szakemberképzést. Sikeres együttműködést remélnek, melynek során a kollégium épületét is felújítanák, átalakítanák és akár munkásszállóként is használhatnák – tette hozzá Hiesz György.