Kitartás, állóképesség és jó hangulat. Sportfesztiválon mutathatták meg tehetségüket a város óvodásai a Dr. Fejes András Sport, és Rendezvénycsarnokban. A kicsik sportolási lehetőségeit minden évben támogatja a város, illetve a sportbizottság, idén erre egymillió forintot különítettek el. A sportfesztiválon győztest nem hirdettek, minden tagóvoda kapott sportszereket a várostól.
Köszöntő után bemelegítéssel vette kezdetét az idei első Sportfesztivál, amelyet most is a város óvodásainak rendeztek meg a Sportcsarnokban. A rendezvény már több mint 10 éve számít hagyománynak, a cél, hogy a gyerekek játék közben is mozogjanak, és még óvodás korban megtanulják: az egészséges életmód elengedhetetlen része a sport.
– Az együttmozgás öröme azt gondolom, hogy felemelő érzés, nagyon szeretnek mozogni, nagyon szeretik a mozgást, és azért egy sportcsarnok, egy hatalmas tér, ahol igazán kimozoghatják magukat – sorolta Molnár Lászlóné, Gyöngyös Város Óvodái intézményvezetője.
A sportnapon Hiesz György polgármester is részt vett, aki azt mondta: a tapasztalat szerint már a kicsik is inkább számítógépeznek, nem fára másznak, vagy labdáznak, de ezek a sportnapok is hozzájárulnak ahhoz, hogy már kisgyermekkorban megszokják a mindennapos sportot.
– Ha ebben a korban megszokják, óriásit javul a mozgáskoordinációjuk, ha különböző sportágakat űznek. Legyen ez birkózás, bármilyen játék, ami eltérő mozgásokat hoz ki belőlük, ez később mindenben, nem csak a sportban segíti őket, hanem az életben is, és reméljük, nagyon sok gyerek majd iskolás korában a sportiskolába, valamelyik szakosztályunkban sportolni fog – mondta.
A város számára már a sportkoncepció elfogadásakor fontos szempont volt a legfiatalabb korosztály sporthoz való szoktatása és ennek támogatása, a hasonló rendezvények megszervezésére és különböző sportszerek vásárlására, idén is rendelkezésre áll egy elkülönített keretösszeg.
– Ebben az évben is egy növeltebb összeggel közelítettük meg ennek a problémának a megoldását, konkrétan egymillió forintról van szó, soha nem volt még ekkora óvodai sporttevékenységre való támogatási összeg biztosítva – fogalmazott Ferenczy Tamás, az Idegenforgalmi, Ifjúsági és Sportbizottság elnöke.
A gyerekek nagyon élvezték a sportnapot, sokan többféle sportágat is űznek, mert tudják, hogy attól többek között erősek lesznek.