Több tízezer forinttal növekedhet a védőnők bére országosan 2017. január elsejétől –számolt be a pozitív változásról Szűcsné Major Ildikó a Jobbik szóvivője gyöngyösi sajtótájékoztatóján. A párt ezt saját illetve a szakma sikerének könyvelheti el, ugyanis a frakcióhoz több mint 400 védőnői egyesület levele érkezett meg, amelyben a bérrendezésben kértek segítséget. A párt szerint ez az első lépése annak, hogy vonzóbbá tegyék a szakmát, és megoldódjon a több mint 400 betöltetlen állás problémája.
A kormány ígérete szerint az egészségügyi bértábla alá helyezik a védőnőket 2017. január elsejétől. Magasabb bérüket az idei év első hónapjától kapják meg visszamenőlegesen a szakmabeliek. A Jobbik frakciójához több mint 400 levél érkezett védőnői egyesületekről- mondta a Jobbik szóvivője legutóbbi sajtótájékoztatóján.
– A szakma és a Jobbik kellő nyomást tudott helyezni a kormányra, így a kormány belátta, hogy ennek a kérdésnek a rendezése nem várhat tovább. Mi eddig is, és ezentúl is mindent megteszünk, hogy nem csak a védőnők, hanem Magyarország minden munkavállalójának a bérét az Európai Uniós szinthez felzárkóztassuk, ezért kezdeményezzük a béruniót is – sorolta Szűcsné Major Ildikó, a Jobbik szóvivője.
A védőnők több tízezer forinttal fognak többet keresni a jövő évtől, ám a párt szerint további intézkedésekre lesz szükség ahhoz, hogy még vonzóbbá tegyék a szakmát, mivel nagy szükség van az utánpótlásra.
– Hogyha komoly lépések nem történnek, akkor össze fog omlani a rendszer, már jelen pillanatban is 400 betöltetlen álláshely van, és 1000 olyan pozíció, amit tartós helyettesítéssel látnak el, valamint a védőnőknek az átlag életkora országosan 45-50 év – sorolta az adatokat a szóvivő.
Szűcsné Major Ildikó hozzátette: a főiskolai ápolókhoz képest 50-60 ezer forinttal keresnek kevesebbet a védőnők. A bérrendezéssel azonban ezek a szakemberek is jobban meg lesznek becsülve.