Mintegy 2,5 millió forintból épül 400 folyóméteren új járdaszakasz az Ipar utcában, melynek munkálatai június közepére készülnek el. A Püspöki úton pedig gyalogátkelőhelyet létesítenek. Itt a templomba járók, illetve a Toronyháznál leszálló, iskolák felé áthaladó gyalogosok igényeit felmérve kezdődtek meg a munkálatok. A 4,6 millió forintos beruházás a tervek szerint 2 hét múlva fejeződik be.
Készül az új járda az Ipar úton, a buszmegállótól egészen az itt működő vállalkozások telephelyéig. Erre több éve vártak már az érintett dolgozók, az önkormányzat felé is többször jelezték.
– A képviselő testület most döntött úgy, hogy akkor épüljön meg az Ipar úti járda, konkrétan a Kenyérgyár úttól a déli külhatárig, mintegy 400 folyóméteren, 1 méter széles járda épül – mondta Molnár József beruházási főelőadó.
A beruházás mintegy 2,5 millió forintból valósul meg és június közepére elkészül a teljes szakasz– tette hozzá a beruházási főelőadó.
Minden egyes útcsatlakozásnál mozgássérültek számára beépítik az úgynevezett taktilis jelet, amely a burkolat szintjéből 5 mm magasan kidomborodik.
Ez pedig már a Püspöki út, ahol jelenleg tereprendezés folyik. A tábla jól láthatóan jelzi, hogy 30 km/órával haladhatnak az autósok, a munkálatok miatt. Itt hamarosan gyalogátkelőhely létesül, mintegy 4,6 millió forintból.
– Itt figyelembe kellett venni a templomba járóknak az igényeit, valamint a Toronyháznál leszálló iskolások itt a Ringsteden keresztüljönnek meg a Rédei úton, és a hátam mögött lévő Sutu közön mennek fel az általános meg a középiskolába. Ezért került ez a helyszín kijelölésre. Itt igazából egy gyalogátkelőhely kijelölésének a munkái folynak, amely látható, hogy nem csak annyiból áll, hogy ide felfestjük a zebrát magyarul megmondva, itt különböző gyalogos csatlakozásokat kellett kiépíteni – sorolta a szakember.
Mindemellett a közvilágítást is korszerűsítették. A munkálatok várhatóan 2 hét múlva befejeződnek.
Mostantól a város más forgalmasabb útszakaszán is biztonságosabbá válhat a közlekedés, ugyanis a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves Megyei Igazgatósága megkezdte a meleg aszfalttal történő kátyúzást a Kossuth úton. Mindez azért volt sürgető, mert itt a forgalom is nagyobb, mivel az Ipari Park, és a Szurdokpart úti munkahelyek felé sokan erre közlekednek.