Zárszámadás, a Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál megújulása, a közterület rendelet. Több mint 50 napirendi pont között ezekről is is tárgyalt a májusi képviselő-testületi ülésén a gyöngyösi grémium. A legfontosabb döntéseket Fogadóóra című műsorunkban összegezték.
Kiegyensúlyozott gazdálkodás jellemezte a 2016-os évet a zárszámadás adatai szerint. A képviselő testület nem vállalt be nagy, kockázatos beruházásokat, ám fejlesztések történtek hitelfelvétel nélkül – erről Kévés Tamás alpolgármester beszélt a műsorban.
A testület hónapok óta módosítja, alakítgatja a közterület rendeletet azzal a céllal, hogy a vendéglátóipari egységek segítségével élettel teljen meg a belváros és a Fő tér.
– Vendéglátó teraszok esetében, meg bizonyos területek bérbeadásánál picit magas díjat állapítottunk meg, ezt a legutóbbi testületi ülésen lejjebb vettük. Most pedig egy kedvezményt vezettünk be a vállalkozások számára. Hogyha egy vendéglátóipari egységgel rendelkező tulajdonos szeretne kicsit élénkíteni a forgalmán és kulturális rendezvényt szervez, akkor havonta a bérleti díja felét leírhatja, magyarul ilyen célra fordíthatja – mondta Hiesz György polgármester.
Az ülésen szóba került a Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál is. A testület szerint ideje lenne újragondolni, modernizálni a város egyik legkomolyabb hagyományokkal rendelkező rendezvényét.
– Az irányba kell elmenni, hogy ez a városlakóknak is egy méltó 1 hetes ünneplés legyen, a kistérségi települések is magukénak érezhessék és a javuló városmarketing kapcsán reméljük, hogy a belföldi turisták is egyre nagyobb számban fogják látogatni majd ezt a fesztivált és akkor méltóképpen Gyöngyös húzóágazata közt megmarad a Gyöngy Fesztivál – vélekedett dr. Tatár László alpolgármester.
Mindezek mellett szóba került a fák védelméről szóló rendelet is. A testület szeretne megoldásokat találni a lakosokat zavaró, vagy a járdákat, utakat tönkretevő fák kezelésére, valamint a kivágott fás szárú növények megfelelő pótlására.