A hagyományokhoz híven idén is városi ünnepségen köszöntötték Gyöngyös pedagógusait. A rendezvényen adták át a képviselő-testület által alapított Gyöngyös Város Érdemes Pedagógusa díjat, amit ezúttal Solymosi Lajosné, Vinczéné Mádi Magdolna, valamint Köves Péter vehetett át.
A huszadik alkalommal megrendezett városi pedagógusnapon Hiesz György polgármester köszöntötte a megjelenteket, a pedagógusok szerepének fontosságára hívva fel a figyelmet ebben a recsegő-ropogó oktatási rendszerben, amikor a fiatalok itthon tartása is egyre nehezebb.
A polgármestertől elsőként Solymosi Lajosné, a Katona József úti tagóvoda vezetője vehette át a Gyöngyös Város Érdemes Pedagógusa kitüntetést. Ő 36 éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen, azt mondja különösen szerencsés, mivel egyszerre gyakorló óvónőként és vezetőként is szolgálhat. Az elismerés számára az egész szakma elismerése.
A Katona József úti tagóvoda óvodásainak ajándékműsora után a Kálváriaparti Általános Iskola igazgatója, Vinczéné Mádi Magdolna volt a következő kitüntetett. A pedagógusi ranglétra minden fokát végigjáró tanár az iskola indulása óta részese az intézmény életének.
Ugyanezt a kitüntetést vehette át Köves Péter, a Berze Nagy János Gimnázium testnevelő tanára, kézilabdaedző. Köves Péter pályája során folytonosan képezte magát, így az atlétika, a tollaslabda, a triatlon, a síelés és a kézilabda utánpótlásának neveléséhez is hozzá tudott járulni munkájával, egyúttal színesebbé is téve óráit.
Mindhárom díjazott nevében Vinczéné Mádi Magdolna köszönte meg a kitüntetéseket, majd a kitüntetettekre Ördög István, az Oktatási és Kulturális bizottság elnöke mondott pohárköszöntőt.