Mintegy 26 millió forintból újítják fel a Fecske Úti Tagóvoda déli szárnyát. Az állmennyezetek, valamint a régi falburkolatok mellett, a vizes blokkokat is lecserélik a szakemberek. A munkálatok várhatóan augusztus közepére befejeződnek. A továbbiakban a konyha rekonstrukcióját is tervezik, ez azonban várhatóan csak jövőre kezdődhet el.
Évek óta várják már a Fecske Úti Tagóvoda déli szárnyának felújítását. Egy héttel ezelőtt elkezdték a szakemberek, és nagyon jó ütemben haladnak.
– Tavalyelőtt felújításra került az óvoda északi szárnya, és most jutottunk el odáig, hogy a déli szárny felújítása folyik. Ez mondhatom úgy, hogy majdnem egy teljes felújítást jelent. Álmennyezeteket cserélünk, régi falburkolatokat cseréljük le modernebbekre, illetve a vizesblokkokban is jelentős felújítások történnek – mondta el Harmat Sándor műszaki vezető.
Ahhoz, hogy az óvoda teljes egészében megújuljon, még a konyha átalakítására lesz szükség, ezt azonban már csak jövőre ütemezik be, várhatóan. A beruházás több mint 20 millió forintból valósul meg.
A gyerekek elhelyezése itt nem okozott gondot, hiszen az északi szárnyban kényelmesen elférnek, főleg ebben az időszakban, amikor kevesebben is járnak oviba.