Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Önkéntesek takarítottak

Önkéntesek takarítottak

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Önkéntes egyetemisták tették rendbe Mátrafüred frekventált területeit. A munkálatok alkalmával sövényt nyírtak, árkokat és járdaszéleket gyomtalanítottak. A hallgatók a tanév során számos hasonló tevékenységet végeznek Budapest környékén is.

Egyetemi csapat érkezett Sástóról Mátrafüredre, hogy önkéntesen felajánlják segítségüket a település rendbetételére. Faragó Tamás a Mátrafüredi részönkormányzat elnöke örült a kezdeményezésnek, akit megkerestek a szervezők. A tevékenységben 70 egyetemista vett részt.

Polc Dorottya a Műegyetem Katolikus Közösségének a tagja elmondta, hogy a csoport ebben az évben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Nyári mátrai táborozásuk alkalmával gondoltak arra, hogy kivennék részüket a települések szépítésében.

Kakucs Katalin a társaság vezetője elmondta, hogy 4 óra alatt tették rendbe Mátrafüred frekventált részeit úgy, hogy a részvevők több kiscsoportba osztva tevékenykedtek. Így például a Komfort Idősek Otthonánál sövényt nyírtak és gyomláltak.

A hallgatók év közben a Nyitnikék elnevezésű önkéntes programban és a 72 óra kompromisszum nélkül című programban is részt vállalnak.


Tovább az archívumra