Mohácsi busók címmel nyílt kiállítás a GYÖNGY Nemzetközi Folklórfesztivál első napján a Mátra Művelődési Központban. Az eseményen készült fotók mellett busó maszkokat is kiállítottak, valamint a maszkkészítők munkájával is meg lehetett ismerkedni.
Az UNESCO Szellemi örökségét képező Mohácsi Busójárással ismerkedhetnek meg azok, akik ellátogatnak a Mátra Művelődési Központban helyet kapó tárlatra. Dr. Ferkov Jakab beszédében bemutatta a téltemető, tavaszváró népszokást a gyöngyösi közönségnek.
– Ez a szokás a mohácsi identitástudat része lett. Beépült Mohács teljes népének az életébe és azt lehet mondani, hogy valahol egy kicsit minden mohácsi busó is. A gyerekek az iskolában tanulják is, szüleiktől belenevelődnek, és megtanulják azt is, hogy hogy kell viselkednie egy busónak. Nem egy olyan vad pogány szokás, ahogy leírták valamikor, hogy ezt miért kell elítélni. Hanem igenis egy nagyon szép ősi szokás, amit ápolni kell tovább – magyarázta Dr. Ferkov Jakab, a Kanizsai Dorottya Múzeum igazgatója.
A hagyományt tehát a jelek szerint minden mohácsi magáénak érzi. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy egyre a busó és a maszkfaragó. A megnyitón bemutatkozott Prókai György, népi iparművész, Magyarország egyik legismertebb busómaszk faragó mestere is.
– Ezt úgy kell készítenünk, hogy funkcionáljon. Ki lehessen látni belőle, levegőt lehessen kapni, szóval annak úgy kell kinéznie belülről is, hogy maximálisan a gazdáját kiszolgálja. Könnyűnek kell lennie, és amikor megvan a maszk, nem tudom a kolléganő hogy csinálja, de én disznóvérrel festek, ahogy a régi mesterek készítették. Ez le van kenve 3x-4x, ki milyen mély tónusokat szeret – ismertette Prókai György népi iparművész, busómaszk-faragó.
A kiállítás megnyitóra pedig igazi mohácsi hangulatot varázsoltak a busók, akik hagyományos táncaikat is bemutatták az érdeklődőknek.