Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
A településen azonban megújulnak a járdák is, és lassan elkészül a 9 lakásból álló társasház is a község szélén.
A társasház elsősorban a helyi lakosoknak épül, ezzel szeretné a község helyben tartani őket. A lakások azonban olyan időseknek is megoldást jelenthet, akik nem, vagy nagyon nehezen tudják meglévő ingatlanjaikat fenntartani, valamint a betelepülőknek is szeretnének ezzel segíteni. 2 generáció is élhet itt, hiszen a lakások össze is nyithatóak.
A település 11 millió forintot nyert útfelújításra is, így a 22 milliós összköltség fele már rendelkezésükre áll, ebből az Ág utcát szeretnék aszfalttal bevonni, és a vízelvezetést is megoldanák. Néhány utca járdáját is rendbe hozzák, erre viszont nem nyertek pályázati pénzt így azt az önkormányzat önerőből finanszírozza.
Dely Martina