Két helyszínen zajlik a verseny, Mátrafüreden az Erdészeti Szakközépiskolában illetve Gyöngyösön a Berze Nagy János Gimnáziumban. Az idei versenyen leginkább földrajzi feladatok várják a diákokat.
Minden évben növelik a gyakorlati programok számát. Idén például lesz egy izgalmas kékestetői terepmunka a versenyzőknek. Fontos, hogy egy iskolából maximum 5 csapat jelentkezhet, 3 fővel. A felkészítő tanárok között akad olyan is, aki egykor diákként vett részt a vetélkedőn.
A döntő három napig tart. A második napon számítástechnikai gyakorlaton vesznek részt a diákok, ahol három feladatot kapnak. Az elsőben az Internetre való hivatkozás előnyeiről kell egy rövid terjedelmű fogalmazást írniuk, a másodikban internetes cikkeket kell keresniük, végezetül pedig egy eddig ismeretlen számítógépes programban kell helyt állniuk a csillagászat témakörében. A legjobb csapatot pénteken értékes tárgynyereménnyel díjazzák.
Sütő Dániel
Gyöngyösi értékek a filmvásznon