Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Csatornát építtetne

Csatornát építtetne

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A kisposta mögötti park szabad területeinek hasznosítására várja a lakosság javaslatait Bús Árpád Zsolt. A képviselő erről múlt heti sajtótájékoztatóján beszélt. Dr. Végh Attila önkormányzati képviselő szerint azonban inkább csapadékvíz-elvezetők kialakítására és járdafelújításra lenne szükség a Nyolcvanas több utcájában.

Ennek a nagy füves, parkos területnek a kihasználtságát szeretné növelni Bús Árpád Zsolt. A területen kutyafuttatót szerettek volna kialakítani, ám idő közben spotpályának minősítették azt. A képviselő a helyben élőkkel közösen keresi a megoldást. Dr. Végh Attila a 9-es választókörzet képviselője szerint, ennél sokkal fontosabb beruházások megvalósítását kellene előtérbe helyezni a Nyolcvanas városrészben.

– Az lenne az elsődleges feladat, hogy a megkezdett, de abbamaradt csapadékvíz-elvezetési programot folytassuk. Most itt vagyunk a Temesvári utca, Halászi utca kereszteződésnél. Ez a két utca, ahol a csapadékvíz mindenfelé elvezetés nélkül hömpölyög az utcán meg a kertben – magyarázta dr. Végh Attila.

Egy-egy nagyobb eső esetén hasonló problémákkal szembesülnek a Fogarasi, valamint a Pozsonyi utcában élők is. Így ők is a megoldásra várnak.

– Ez a 3 utcának a költségvetése nem kevés, mintegy 60 millió forint. Ez 2016-os decemberi tervezési költségbecslés, tehát vélhetően ez sokkal több lesz, tehát legalább 2 ütemben jó lenne, ha megvalósulna. Illetve emellett a járdaprogram is tovább folytatódna – sorolta a képviseő.

Dr. Végh Attila szerint az érintett utcákban akkor is meg kell kezdeni jövőre a munkát, ha nem sikerül pályázati forrást találni a csapadékvíz-elvezetők fejlesztésére.


Tovább az archívumra