Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Elismerések

Elismerések

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Átadták a Gyöngyös Város Szociális Ügyéért elismerést, melyet az idén Berzsenyi Tamásné vehetett át, aki nyugdíjazásáig a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ több egységének is vezetője volt. A civil szervezetek és magán személyek által alapított Elfogadás díját T.Bokros Mária, a Legyen mindig Otthonuk Alapítvány kurátora kapta.
A szociális munka nem igazán munka, inkább hivatás – mondta ünnepi beszédében Kévés Tamás alpolgármester, méltatva az ágazatban dolgozókat.

Ez a terület is küzd a szakemberhiánnyal. A következő években azon kell dolgozni, hogy a szociális ágazatban dolgozóknak olyan munka körülményeket és béreket kell teremteni, amelyek révén a fiatalok számára is vonzó legyen ez a kemény, de hálás hivatás- tette hozzá az alpolgármester. Az ünnepségen a hagyományokhoz hűen, átadták az önkormányzat által alapított Gyöngyös Város Szociális Ügyéért elismerést, melyet az idén Berzsenyi Tamásné vehetett át, aki nyugdíjazásáig a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ több egységének is vezetője volt az eltelt 33 évben.

A szakmai díjra a Gyöngyösi Idősek Klubjának tagjai terjesztették fel.

A civil szervezetek és magán személyek által alapított Elfogadás díját az idén T. Bokros Mária, a Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány kurátora kapta. Aki fogyatékkal élő fiatalokat segített hozzá, hogy önálló életet élhessenek a lakóotthonban. Benne van minden emberben a segítőkészség és az elfogadás- mondta a díj átvételekor a díjazott.

Jól leső érzés, hogy a kitüntetett figyelem, nem csak az ünnepnapon, hanem hétköznapokon is a szakmára irányul Gyöngyösön, ami megjelenik az intézmények fejlesztésében és a dolgozók szakmai juttatásaiban is – mondta pohárköszöntőjében Maka Piroska KHSZK Igazgatója.


Tovább az archívumra