Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Öt perc önmagamért

Öt perc önmagamért

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

„5 perc önmagamért” – otthon végezhető egészségügyi szűrő programot hirdetett meg Gyöngyös Város Önkormányzata, az 1975 és 1983 között született gyöngyösi lakosok körében. A mintegy 1,5 millió forintos keretösszegű program célja, hogy minél többen vegyenek részt az általános kivizsgálásokban. Az értesítő lapokat, és tesztcsíkokat már elkezdték kihordani az önkormányzat munkatársai. Az idei szűrésen mintegy 4300 embert tudnak megszólítani.

A tavalyi évben 4400 darab általános állapotfelmérő teszt került beszerzésre és kipostázásra, akkor az 1966 és 1974 között születettekre vonatkozott ez az akció. A kezdeményezés olyan sikeresnek bizonyult, hogy idén is útjára indították.

– Mintegy 300 darab került vissza a polgármesteri hivatalba elemzésre, és az elemzések nagyon pozitív értékeket mutattak, ezért idén újra megismételjük. Szintén ugye a kitétel az, hogy Gyöngyösi lakosnak kell lennie, illetve most a ’75 és ’83 év szülöttei vehetik igénybe ezt a programot. Ami fontos még, hogy erre a programra 2 millió forintos kerete volt idén is a bizottságnak – mondta el Besze Andrea, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke.

A bizottság a keretösszegből 1,5 millió forintot szánt erre az akcióra, a maradék 500 ezer forintot pedig logopédiai szolgálat, illetve pszichológiai tanácsadás igénybevételére különítette el – emelte ki Besze Andrea.
Ez a doboz egy vizeletvizsgálatára szolgáló tesztcsíkot tartalmaz.

– Ez a tesztcsík reagensekkel van ellátva, amit a reggeli első vizeletbe bele kell mártani. A tesztcsíkkal kimutatható a vizeletben jelenlévő glükóz, vér, fehérje, nitrit, leukociták, baktériumok, és megállapítható a vizelet fajsúlya, PH értéke. A kapott eredményekből következtetni lehet a szénhidrát-anyagcserére, a vese-és májfunkcióra, a sav-bázis egyensúlyra, és eseteges gyulladás jelenlétére – sorolta Nagyné Szakál Mária, szociális, egészségügyi referens

Fontos, hogy a vizsgálat elvégzését követően, mindenki jegyezze fel a kapott eredményt, és eltérés esetén forduljon orvoshoz.

A programról szóló tájékoztató leveleket, és a hozzá tartozó tesztcsíkokat már elkezdték kihordani az önkormányzat munkatársai.


Tovább az archívumra