Több mint 10 éve hagyomány, hogy az egyik gyöngyösi étterem megvendégeli az Autista Segítő Központ tanulóit. Idén a Mikulás megajándékozta a gyerekeket, az intézmény vezetője pedig átvette a vendégek által összegyűjtött pénzadományt.
Versekkel köszönték meg a szaloncukrot a Mikulásnak az Autista Segítő Központ tanulói. Az egyik gyöngyösi étteremben már hagyomány, hogy az adventi időszakban vendégül látják az intézmény diákjait és a pedagógusokat.
– Tizenkettedik éve, hogy a tulajdonosunk a Malom Étterem által segíti az elesetteket. Nálunk az autistákat segítjük. Egy kis vendéglátással kedveskedünk, lesz télapó, szaloncukor szórás, üdítő fogyasztás és a mi általunk készített süteményekből vendégvárás – mondta el Gyenge László üzletvezető.
A központ tanulóinak életében több szempontból is fontosak az ehhez hasonló rendezvények.
– Egyrészt az ünnepre való ráhangolódás szempontjából nagyon jó a gyerekeknek, azon kívül ez egy integrációs program, hiszen nem a zárt intézményünkben zajlik egy ünnepség, hanem kint egy étteremben, tehát egy tanulási folyamat része is. Kijövünk, süteményt esznek a gyerekek, megvendégelik őket, valamint ugye mivel jön a Mikulás, találkozhatnak vele is – magyarázta Kis Erzsébet intézményvezető.
Nem csak az étterem segítette az intézményt, hanem a vendégek is, akik egy kihelyezett gyűjtőládába dobhatták be pénzadományukat. Hála nekik az ünnepségen 35 ezer forintot is átadtak az Autista Segítő Központnak.